Így foglalkoztathat idénymunkást hivatalosan


  • Vállalkozónet
    szep 28, 2016

    Az őszi betakarítások idején a gazdálkodóknak több munkaerőre van szükségük, mint máskor. A legjobb megoldás az átmeneti létszámnövelésre az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás, amely az idénymunkások alkalmazásának legcélszerűbb módja.

    Egy munkáltató ugyanazt az idénymunkást maximum 120 napra alkalmazhatja egyszerűsített foglalkoztatás formájában egy naptári éven belül. A feleknek elég szóban megállapodniuk, de a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-nál ezt a foglalkoztatást.

    A bejelentést

    • elektronikusan, ügyfélkapun keresztül a 16T1042E jelű elektronikus adatlap megküldésével, vagy
    • a 185-ös telefonszámon

    lehet teljesíteni, de mindkét lehetőséghez szükség van ügyfélkapus regisztrációra.

    A bejelentést szigorúan a munkavégzés kezdete előtt kell teljesíteni, és a módosításra, visszavonásra a bejelentéstől számított 2 órán belül van lehetőség.

    Ha a foglalkoztatás a bejelentés utáni napon kezdődik, aznap reggel 8 óráig kell a módosítást bejelenteni, különben a munkáltatónak meg kell fizetnie a közterhet az adott napra is. Ha pedig a foglalkoztatás több napra szól, mint az az eredeti bejelentésben szerepel, a plusz napokon is reggel 8-ig kell a módosítást bejelenteni.

    A mezőgazdasági idénymunka minden naptári napjára munkavállalónként 500 forint közterhet kell fizetnie a munkáltatónak a következő hónap 12-éig a NAV Egyszerűsített foglalkoztatásból eredő közteher befizetések 10032000-06057763 beszedési számlájára.

    Az a munkáltató, amelyik nem jelenti be idénymunkása foglalkoztatását, bírságra számíthat, amelynek kiszabásakor a NAV az eset valamennyi körülményét mérlegeli. Forrás: nav.gov.hu