Szilveszteri, újévi szokások, hiedelmek és babonák


  • Vállalkozónet
    jan 01, 2016

    Tudjuk, hogy a babonák nem igazak, de azért mégsem tudunk ebben teljesen megbízni.

    Összegyűjtöttük szilveszterhez és újévhez kapcsolódó babonákat, hiedelmeket és szokásokat.

    Általános tudnivalók:

    • Az újévi erős fények és zajok távol tartanak mindenféle rosszat.
    • Szilveszter éjjelén pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy az óév kimehessen. Ugyanis ha nem távozik, az újév nem tud bejönni.
    • Az újév különös jelentőséggel bír, mert elárulja, mit tartogat számunkra az elkövetkezendő 12 hónap.
    • Amit az újév napján cselekszik az ember, az hatással lesz egész évre, így tartózkodjunk például a vitáktól, veszekedésektől. Aki korán kel, egész évben friss lesz, aki gyengének, betegnek érzi magát, az egész évben ilyen lesz.
    • Újév napján az üres zsebek, szekrények vagy polcok látványa a következő évre szegénységet vetítenek előre, ezért a kamrát, zsebeket meg kell tölteni, a pénztárcákat tele kell rakni pénzzel, hogy az év során ez legyen a jellemző.
    • Az újévet nem jó tartozással, adóssággal kezdeni, ezeket még az újév előtt ki kell egyenlíteni.
    • Újév napján ne adjunk ki semmit a házból, mert ha ezt tesszük, sok kiadásunk lesz egész évben.
    • A pénzhez jutási esélyeinket növelhetjük, ha szilveszter éjjelén pénzérmét kötünk madzagra, kilógatjuk az ablakon, majd éjfél után a madzag segítségével behúzzuk a házba.
    • Nem szerencsés dolog újév napján hagyni, hogy a tűz kialudjon, és ollót használni, mert aki ezt teszi, elvágja a szerencséjét.
    • Ha emeletes házban lakunk, az éjféli óraütés után álljunk fel és menjünk fel az emeletre, mielőtt lemennénk egy alacsonyabb szintre.
    • Fontos az első újévi látogató. Ha ekkor rosszkedvű vendég érkezik, abban az évben sok bánat éri a ház népét.  Szerencsés, ha az első látogató férfi.
    • Akitől ezen a napon csókot kapunk, az egész évben szeretni fog bennünket.
    • A szilveszteri északi szél hideget, a déli szél enyhe telet jelez.
    • Ha nem tudunk ólmot önteni, szilveszter éjszaka próbálkozhatunk nyers tojással, amit forrásban levő vízbe kell önteni. A jövőt a csorgatott tojás sárgája alakjából tudjuk kihámozni.
    • Szintén következtethetünk a jövőre, ha szilveszter éjjel egy tetszőleges oldalon felcsapjuk a Bibliát, és egy pálcika vagy egy tű segítségével vaktában, csukott szemmel rábökünk egy sorra.
    • A jó évkezdésnek velejárói a jó italok és a bőséges étkezés.
    • Aki újév napján édeset eszik, annak egész éve édes lesz.
    • Újévkor disznót kell enni, hogy kitúrja a szerencsét, szárnyast semmiképp, mert azok elkaparják.
    • Étkezésnél részesítsük előnyben a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben.

    Újévi szokások a nagyvilágból

    • Az ünnepi asztalterítő alá pénzt kell tenni. (Szlovákia)
    • Balszerencsét jelent, ha az új naptárt előre kiakasztjuk, vagy írnak előre írunk a jövő évi határidőnaplóba. (Anglia)
    • A szilveszteri álmunk beteljesedik, ha elalvás előtt rózsafüzért vagy megszentelt tárgyat teszünk a párna alá. (Bajorország)
    • Pontban 12 órakor 12 korsó sört kell meginni, hogy az új évben szerencsések legyünk. (Svájc)
    • Amint az újév elkezdődik, minden órát fel kell húzni a házban. (Görögország)
    • Éjfélkor 12 szőlőszemet kell megenni, és újév napján új, piros alsó és felsőruhát kell viselni, a megunt, régi dolgokat egyszerűen ki kell tenni az ablakon, és a pénztárcába lencsét kell tenni. (Olaszország)
    • A bejárat felé szalmaköteget kell feszíteni, hogy távolt tartsuk a rossz szellemeket, és újévkor egy jót kell nevetni, hogy jól induljanak a dolgok. (Japán)
    • Az újévi kívánságokat 12 papírdarabra kell felírni, és amikor elkezdi ütni az óra az éjfélt, gyújtsuk meg a papírdarabokat. Az teljesül, ami a 11. ütésnél még nem égett el. (Fehéroroszország)
    • Támasszunk lapátokat, gereblyéket és rostákat a házfalhoz, hogy védelmet nyerjünk a gonosztól. (Korea)
    • Ajánlott imádkozni az ősökért, vadászni és halászni. De nem ajánlatos boldogságért imádkozni, házasságot kötni, kerülendők a ház körüli javítások és építkezés elkezdése. Aki újév napján söpör, az kisöpri a házból a szerencséjét. (Kína)