Végre! Béremelések jönnek minden ágazatban


  • Vállalkozónet
    nov 03, 2016

    Öt éven belül 30-40 százalékot jósolnak. Ön mennyiből tudna kényelmesen megélni? Írásunk végén szavazzon!

    Reális, hogy 5 éven belül akár 30-40 százalékkal megugorjanak a reálbérek Magyarországon - mondta a Magyar Időknek György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza egy interjúra reagálva, amelyet a Portfólió.hu beszámolója szerint Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője adott a Bloombergnek.

     

    A szakértő szerint ekkora bérnövekedéssel megugrana az életszínvonal, és itthon maradnának a magyar munkavállalók, nem Nyugat-Európába mennének dolgozni. A szakértő emlékeztetett arra, hogy nyugaton lényegesen magasabb a GDP-ben mért bérhányad. Miközben a bruttó hazai termékben mért különbség a nyugat- és kelet-európai országok között háromszoros, addig a bérkülönbség négy-ötszörös.

    György László kiemelte: a gazdasági növekedés és a bérhányadban mutatkozó különbség felszámolása együtt lehetővé tenne 2021-ig egy 40 százalékos béremelkedést.

    Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a szerdai szakszervezeti egyeztetéseket követően a lapnak elmondta, hogy a csütörtökön folytatódó bértárgyalásokon ragaszkodnak a járulékcsökkentéssel együtt járó béremeléshez és továbbra is a létminimum szintjének elérését helyezik előtérbe a következő két évben a minimálbérnél.