e-cegjegyzek.hu

Kétszer annyi céget alapítottak, mint amennyit töröltek

Kétszer annyi céget alapítottak, mint amennyit töröltekAz elmúlt évek gazdasági recessziójának nagy ellentmondása, hogy miközben évente egyre több cég tűnik el a piacról, a működő vállalkozások száma rekordszintre emelkedett.

Ennyi bejegyzett cég még soha nem volt Magyarországon.
Március elsejétől szigorodtak a cégalapítás feltételei. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is  ellenőrzi, hogy a cégalapítónak, tulajdonosnak, vezető tisztségviselőnek van-e adótartozása.
 

CÉGINFORMÁCIÓ: elektronikusan mindent megtalál

Az e-cegjegyzek portálon tájékozódhatunk partnercégünk létezésérő, adatairól és az adott társas vállalkozás vagy egyéni cég felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt áll-e.  A portálon rákereshetünk cég elnevezése, adószáma vagy ha ismerjük a cégjegyzékszáma szerint is.

Elfogadták az új csődtörvényt

Elfogadták az új csődtörvénytAz Országgyűlés elfogadta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve azokkal összefüggő egyes törvények módosítását.

A változtatások a felszámolási eljárások gyorsítását, a fizetésképtelenségi, cégeljárási eljárási szabályok hatékonyabbá tételét, a hitelezők érdekeinek védelmét és a gazdasági életben tapasztalt visszaélések megszüntetését célozzák.

A legjobb cégér a jól végzett munka

A legjobb cégér a jól végzett munka – szokták mondani. Szerencsére a karbantartási-javítási munkálatokkal foglalkozó vállalkozók jelentős része is tisztában van vele, hogy a megrendelő elégedettsége a legjobb reklám.
Mielőtt ismeretlen szolgáltatást veszünk igénybe vagy mesterember hívunk érdemes néhány dolognak utánajárni.

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása