ellenőrzés

Mit tartalmazzon az autóban tartandó elsősegély doboz?

elsősegély doboz tartalmaAz elsősegélynyújtó felszerelés a gyártó által meghatározott időpontig alkalmazhatók. Azokat bontatlan, portól és víztől védett csomagolásban a járművezető számára jól hozzáférhető helyen kell tartani. Lezárt elsősegélynyújtó felszereléseket, amelyeket a már forgalomba helyezett járművekhez adtak, de még nem felelnek meg a fenti jogszabály rendelkezéseinek, lejáratkor, de legkésőbb 2013. január 1. napjáig kell kicserélni - személygépkocsik esetében - a lenti felszerelésre.
 

Szépségipar az adóhatóság célkeresztjében

A fővárosban és Pest megyében a szolgáltató szektor a májusi ellenőrzés-sorozat középpontjában. Az adóhatóság munkatársai elsősorban a szépségiparban működő szalonokat ellenőrzik Budapesten és Pest megyében.

Az adóellenőrök bármikor, bárhol felbukkanhatnak

Országszerte több mint kétezer ellenőrzést tartott a NAV 2012. április 2-9 között. Míg az árusok a sonkát, addig az adóhatóság a bevételek valódiságát mérte a nagyhéten. A szigorú szankciók ellenére továbbra is sok a feketén (bejelentés nélkül) foglalkoztatott munkavállaló.

Adózási, bevallási határidő: áfa fizetés 2012. április 20-án

Adózási, bevallási határidő: áfa fizetés 2012. április 20-ánBevallás és befizetés határidő munkáltatóknak, vállalkozóknak: 2012. április 20-án.

BEVALLÁS: ÁFA-bevallás, bevallás a népegészségügyi termékadóról, Bevallás az ásványolaj, az alkoholtermék, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermék után fizetendő, illetve visszaigényelhető jövedéki adó összegéről stb.
BEFIZETÉS: áfa befizetés, társasági adóelőleg befizetés, cégautóadó stb.

Gyakoriak a munkaügyi szabálytalanságok, jogsértések a vállalkozásoknál

Gyakoriak a munkaügyi szabálytalanságok, jogsértések a vállalkozásoknálA cégek többségénél igen gyakori a munkavédelmi, illetve a munkaügyi szabálytalanság, jogsértés.
A tavaly felkeresett cégek 82,8 százalékánál állapítottak meg munkavédelmi mulasztást, vállalkozások 57 százalékánál pedig munkaügyi jogsértésekbe ütköztek. A legtöbb szabálytalanságot a vagyonvédelmi cégeknél találtak.

Kiállított számlái buktatták le a vagyonvédelmi céget - 141 millió áfát csaltak

Vagyonvédelmi vállalkozás bukott meg egy kapcsolódó vizsgálat során. Eltitkolta bevételeit, feketén foglalkoztatta az alkalmazottait, és a cég ügyvezetője magánokirat hamisítást is elkövetett. A társaság több mint 141 millió forint áfát nem fizetett meg, 800 alkalmazottját be sem jelentette.

Top márciusi gyorshajtók: 300 ezer forint bírsággal "jutalmazták"

leggyorsabb autósok márciusbanTop márciusi gyorshajtók, 300 ezer forint bírsággal "jutalmazták".

M1-es és M7-es autópálya bevezető szakaszán 214 km/h, Tatabányán 153 km/h sebességgel száguldott egy-egy autós. Mindkettőjük bírsága 300 000 forint.
 Íme a leggyorsabb autósok márciusban, fotókkal. További gyorshajtók az M0-ás autóúton és az M1-es autópályán.

Mit vizsgálnak a munkaügyi ellenőrök 2012-ben?

Munkaügyi ellenőrzések 2012-benElsősorban a vagyonvédelmi társaságokra valamint a feldolgozóipari cégekre fókuszálnak a munkaügyi felügyelők. Minden tizedik munkaügyi ellenőrzés ez utóbbi szektorokat fogja érinteni. Hangsúlyosak lesznek a munkaügyi utóellenőrzések is. Ellenőrzik a munkaszerződéseket, munkabér mértékét, valamint munkaviszony megszűnésekor kiadott dokumentumokat. Kiemelt cél a bejelentés nélküli munka visszaszorítása.

Húsvét előtti ellenőrzések célkeresztjében - nyugtaadás, munkaviszony, áru eredete

Húsvét előtti ellenőrzések célkeresztjében - nyugtaadás, munkaviszony, áru eredeteJár-e a piros tojás mellé nyugta, vajon a húsvéti sonka onnan „jött-e”, ahonnan a kereskedő állítása szerint származik.

Főként a kereskedelmi, vendéglátói tevékenységet folytató adózókat, a tavaszi, illetőleg húsvéti szezonális termékeket árusító vállalkozásokat, a tojás-, az élelmiszer- és az italáru-forgalmazókat vizsgálják, és a tavaszi rendezvényeken, fesztiválokon is megjelennek az ellenőrök.

A könyvelők és az adótanácsadók harmada veszteséges

A könyvelők harmada veszteségesKözel 20 ezer cég végez főtevékenységként számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői tevékenységet Magyarországon.

Ebben az ágazatban tevékenykedők több mint harmada veszteségesen működött. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre fokozottan ellenőrzi majd többek között az adószakértőket és a könyvelőket is.

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása