hitel
Több adóformán változtatna a kormány
Akinek nincs egészségbiztosítása, az az év elejétől visszamenőleg köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, és megszűnik a gyógyszertári szolidaritási díj is - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes adózási törvények módosításáról címet viselő törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
Népszerű a vállalkozások fejlesztésére kiírt kombinált mikrohitel
Rendkívül nagy érdeklődés az Új Széchenyi Terv kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázataira. Emiatt a közép-magyarországi régióban kimerült a Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázaton belül a vissza nem térítendő támogatásra rendelkezésre álló keret, ezért a kiírást március 31-ével felfüggesztik.
Nőtt a cégek fizetésképtelensége
Az idei év első kilenc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest 30 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban változatlanul az építőipari, valamint a kis- és nagykereskedelmi cégek érintettek.
Januártól újra kérhető a szocpol
Január óta ismét igényelhetnek lakáscélú, vissza nem térítendő támogatást azok a házaspárok, ahol egyik fél sem töltötte be a 40. évét.
Az új szocpol csak 160 négyzetméter alatti ingatlanokra kérhető, összege két gyermek esetében akár 1,3 millió. Tervezett gyermekek után is igényelhető a támogatást. Energiatakarékos lakásokra magasabb támogatás jár.
Ismét lesz szocpol
A lakások nagyságától, energetikai besorolásától, munkahely lététől, fennálló köztartozástól és a nevelt gyermekek számától is függ a jövőben újrainduló szociálpolitikai támogatás igénybe vételi lehetősége. A program idei meghirdetését követően a kifizetés január 1-jén indul, 2012-ben 4 ezer családot érinthet, és a jövő évi büdzsében erre 5,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre.
Mikrohitel a fővárosi vállalkozóknak - akár 7 millió forint is igényelhető
A Mikrohitel elsősorban a kis hiteligényű, kezdő vállalkozásokat segíti
kedvezményes kamatozású hitellel, amely ágazati megkötés nélkül igényelhető a fővárosi vállalkozásfejlesztési programon keresztül.
Kisvállalkozóknak kombinált mikrohitelekre 35 milliárd forint áll rendelkezésre
Kimondottan valós vállalkozásokat támogatnak mikrohitelekkel a vállalkozásfejlesztési alapítványok.
Tíz fő alatti vállalkozások számára biztosítanak kedvező (jelenleg 5-8 százalék közötti kamatra) hitellehetőséget, akár forgóeszközre is, míg a pénzintézetek nem finanszírozzák a kisvállalkozásokat többségük túl kockázatosnak tartja.
Bővül a kormányablakoknál intézhető ügyek köre
Harmincegy új ügykör kerül a kormányablakokhoz hétfőtől. Így ezentúl - a már meglévő 30 ügykör mellett - a kormányablakokban lehetőség lesz például fogyasztóvédelmi panaszokat bejelenteni, TAJ-kártya, európai egészségbiztosítási kártya igénylését, valamint őstermelői igazolvány kiadása iránti kérelmet benyújtani.
Erősödhet idén a cégautó vásárlás
Az idén az új autó vásárlási piac a flottaüzemeltetők javára rendeződik át.
Az idei évtől visszaigényelhetővé vált a lízing és bérlet áfája, így a készpénzért vagy hitelre történő vásárlás az idei évtől lényegesen drágább megoldás lehet.
Vállalkozók javaslatait várják a most induló kis- és középvállalkozások pályázatához
Várják a vállalkozók javaslatait a most induló Széchenyi Terv pályázathoz, mely az induló és növekedési életszakaszban lévő mikro-, kis- és középvállalkozások piacon maradását és fejlődését javítsa. A pályázatok célja, hogy az induló és növekedési életszakaszban lévő vállalkozások piacon maradását és fejlődését javítsa.
