munkaügyi ellenőrzés
Az adóellenőrök bármikor, bárhol felbukkanhatnak
Országszerte több mint kétezer ellenőrzést tartott a NAV 2012. április 2-9 között. Míg az árusok a sonkát, addig az adóhatóság a bevételek valódiságát mérte a nagyhéten. A szigorú szankciók ellenére továbbra is sok a feketén (bejelentés nélkül) foglalkoztatott munkavállaló.
Gyakoriak a munkaügyi szabálytalanságok, jogsértések a vállalkozásoknál
A cégek többségénél igen gyakori a munkavédelmi, illetve a munkaügyi szabálytalanság, jogsértés.
A tavaly felkeresett cégek 82,8 százalékánál állapítottak meg munkavédelmi mulasztást, vállalkozások 57 százalékánál pedig munkaügyi jogsértésekbe ütköztek. A legtöbb szabálytalanságot a vagyonvédelmi cégeknél találtak.
Mit vizsgálnak a munkaügyi ellenőrök 2012-ben?
Elsősorban a vagyonvédelmi társaságokra valamint a feldolgozóipari cégekre fókuszálnak a munkaügyi felügyelők. Minden tizedik munkaügyi ellenőrzés ez utóbbi szektorokat fogja érinteni. Hangsúlyosak lesznek a munkaügyi utóellenőrzések is. Ellenőrzik a munkaszerződéseket, munkabér mértékét, valamint munkaviszony megszűnésekor kiadott dokumentumokat. Kiemelt cél a bejelentés nélküli munka visszaszorítása.
Húsvét előtti ellenőrzések célkeresztjében - nyugtaadás, munkaviszony, áru eredete
Jár-e a piros tojás mellé nyugta, vajon a húsvéti sonka onnan „jött-e”, ahonnan a kereskedő állítása szerint származik.
Főként a kereskedelmi, vendéglátói tevékenységet folytató adózókat, a tavaszi, illetőleg húsvéti szezonális termékeket árusító vállalkozásokat, a tojás-, az élelmiszer- és az italáru-forgalmazókat vizsgálják, és a tavaszi rendezvényeken, fesztiválokon is megjelennek az ellenőrök.
Több bevételt kell beszednie az adóhatóságnak az idén
Ellenőrzések várhatók idén a szolgáltató szektorban, a kiskereskedelemben, a ruházati, cipő importtal foglakozó társaságoknál, de adószakértői tevékenységet végzőknél és a magánrendelőkben is.
Mintegy négyezer revizor dolgozik adózási területen. Az induló cégeknél a "fantom" cégek kiszűrése a cél. Áfa-vizsgálatokra körbeszámlázásos ügyletek, számlagyárak számíthatnak.
NAV téli ellenőrzései: 52 millió forint mulasztási bírság, üzlet bezárások
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 52 millió forintot meghaladó összegű mulasztási bírságot szabott ki és tizenöt üzlet bezárásáról intézkedett téli ellenőrzés sorozata idején. A NAV továbbra is folytatja a szolgáltatási szektor eddig kevésbé vizsgált területeinek ellenőrzését.
Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók
Az állami adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) nem tettek eleget az Áht. 15. § (5) bekezdés a) pontjában foglalt kötelezettségüknek.
Feketemunkások szedték a gyümölcsöt Hevesben
Újabb 28 munkaszerződés és bejelentés nélkül foglalkoztatott munkavállalóra bukkantak a Heves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének felügyelői egy Eger környéki gyümölcsösben.
A foglalkoztatottak egy kft. részére végeztek gyümölcsbetakarítást.
Még mindig magas a feketefoglalkoztatás
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első félévben Magyarországon; az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései csaknem 7.500 munkavállalót érintően tártak fel munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzést, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19.000 dolgozót alkalmaztak feketén. Leginkább vagyonőröket foglalkoztatnak feketén.
Csökkent a feketemunka 2010-ben
Csaknem 30.000 munkavállalót foglalkoztattak feketén tavaly Magyarországon, és bár hat százalékponttal csökkent a munkaszerződés vagy bejelentés nélkül dolgozók aránya, a munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki ezek a munkavállalók – derül ki az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 2010-es ellenőrzési beszámolójából.
