2012-től az elektronikusan indított utalás néhány órán belül megérkezik
2012. július 1-től az elektronikusan benyújtott átutalások néhány órán belül megérkeznek a címzetthez.
Az elmúlt közel másfél évben az érintett szereplők (GIRO, hitelintézetek, MNB) alapvetően a rendszerek fejlesztésével foglalkoztak annak érdekében, hogy az ügyfelek hibamentes, jó minőségű szolgáltatást kapjanak.
A központi elszámolóművet fejlesztő GIRO Zrt, és mind az 54 résztvevő hitelintézet jól halad az új európai szabványt használó napközbeni átutalás bevezetésében.
A munka 2010 júliusában indult azzal a céllal, hogy a Magyar Nemzeti Bank tavaly elfogadott szabályozásának megfelelően a hazai pénzforgalmi szolgáltatók 2012. július 1-től képesek legyenek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a mai egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez.
A bevezetésig hátralevő időben a rendszereket alapos és folyamatosan növekvő intenzitású tesztelésnek vetik alá. A tesztek első szakasza nemrég lezárult, és mivel az ott szerzett tapasztalatok kedvezőek, ezért a résztvevők megkezdhetik rendszereik finomhangolását.
A projekt keretében a banki és jegybanki szakértők számos gyakorlati lebonyolítási kérdésben hoztak döntést és olyan rendszert alakítottak ki, amely biztosítja, hogy munkanapokon a normál nyitvatartási órákban kétóránként kerüljön majd sor az átutalások központi elszámolására, vagyis egy átlagos átutalás a rendelet által előírt követelménynél akár gyorsabban is teljesülhet.
Az új európai SEPA szabványnak megfelelően bővül továbbá a tranzakciókhoz kapcsoló adattartalom is: ez a vállalati ügyfelek számára megkönnyíti a fizetések könyvelésének automatizálását és elősegíti a gyorsabb bankváltást is.
Az ügyfelek és a felkészülésben résztvevők tájékoztatása érdekében a mai naptól az összes résztvevő honlapján elérhetők az új átutalási mechanizmus működésével kapcsolatos legfontosabb információk.
A Magyar Nemzeti Bank honlapján a kapcsolódó anyagok a napközbeni átutalás projekt oldalon tekinthetők meg.
Forrás: magyarorszag.hu
Figyelem!
Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!
Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!
Telefon: 06-20-9-383-464
Fontos infók
Itt töltse fel cégét ingyen!
Top cégkereső
Top cégek
Top települések
Népszerű cikkeik
Mai:
Összesített:
Horoszkóp
Keressen a Facebookon is!
Top témák
- adóbevallás
- adócsalás
- adóemelés
- adófizetés
- adóhatósági ellenőrzés
- adókedvezmény
- adóregisztrációs eljárás
- adósságbehajtás
- adótartozás
- adótörvények
- áfa
- bank
- bankkártya
- béren kívüli juttatások
- beruházások
- bevallás
- bírság
- cafeteria
- cégautóadó
- céginformáció
- cégvezetők
- deviza
- e-cegjegyzek.hu
- egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék
- egészségügyi hozzájárulás (EHO)
- egyéni cég
- egyéni vállalkozók
- egykulcsos adórendszer
- egyszerűsített foglalkoztatás
- ekho
- ellenőrzés
- energia
- érdekesség
- EU - Európai Unió
- EVA
- feketemunka
- felszámolás
- fiktív számla
- fizetendő járulékok
- fizetőeszköz
- fogyasztói árak
- fogyasztóvédelem
- folyószámla kivonat
- fontos
- garancia
- gazdaság
- gazdasági válság
- Gazdasági Versenyhivatal
- gépjárműadó
- gépkocsik
- hasznos
- helyi adó
- hitel
- illeték
- infláció
- internet
- iparűzési adó
- jegybanki alapkamat
- jótállás-szavatosság
- kereskedelmi és iparkamara
- késedelmi pótlék
- készpénz
- kiállítás
- kis- és középvállalkozások
- kiskereskedelem
- könyvelés
- kormányablak
- kormányhivatal
- külföld
- létszámleépítés
- magánnyugdíj
- magánszemélyek
- Magyar Termék Nagydíj
- mikrovállalkozások
- minimálbér
- mobiltelefon
- Munka törvénykönyve
- munkabér
- munkalehetőség
- munkáltató
- munkanélküliség
- munkaszüneti nap - ünnepnap
- munkaügyi ellenőrzés
- munkaviszony
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
- Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
- népegészségügyi termékadó
- nyereség
- nyugdíj
- nyugdíjbiztosítási járulék
- nyugta
- okmányiroda
- okostelefonok
- önkormányzati adók
- online vásárlás - webáruház
- pályázat
- pozitív lista
- PSZÁF
- reálhozam
- rendőrség
- Start kártya
- szakképzési hozzájárulás
- számítógép
- számla
- Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya)
- személyi jövedelemadó
- szociális hozzájárulási adó
- TAJ-kártya
- táppénz
- társadalombiztosítás
- társas vállalkozás
- társasági adó
- társaságok
- TESZOR
- turizmus
- Új Széchenyi Terv
- utazás
- üzemanyag elszámolás
- üzemanyagárak
- valuta
- Vám- és Pénzügyőrség
- vámhatósági számlaszámok
- vásárlók könyve
- végelszámolás
- végrehajtás
- veszteséges működés
- webshop - web-kereskedelem
Top hírek
Top Céginfó hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre!!
