Átlépte a húszezres határt a cégfelszámolások száma
Átlépte a húszezres határt az idén indított cégfelszámolások száma december 23-án.
Az idén karácsonyig 20.078 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ami csaknem 16 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Jól jellemzi a helyzetet, hogy 2008-ban az egész évben regisztráltak 11.000 fizetésképtelenségi eljárást, holott már akkor is válsághangulat uralkodott a cégvilágban.
Az Opten szerint részben súlyosbítja a helyzetet, hogy 2011-ben már csaknem 23.000 vállalkozás végelszámolása indult meg, ez pedig mintegy 70 százalékos növekedés a megelőző év egészéhez képest. A problémát alapvetően nem a végelszámolások magas száma okozza, hiszen ez akár a cégvilág tisztulását is jelenthetné. A gond sokkal inkább az, hogy jelentősen növekszik azon cégek aránya, amelyek végelszámolásból felszámolásba fordulnak, illetve hogy a cégbíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolások száma is nagymértékben emelkedett.
A közlemény szerint ma már nem mondható el, hogy a végelszámolás alá kerülő cégek döntő többsége a tulajdonosok józan ítélőképessége és gazdasági szempontok alapján egyszerűen befejezi működését. Sokkal inkább az adósságukat csendben hátrahagyó vagy az évek óta nem működtetett cégek jutnak erre a sorsa.
A romló tendencia nem lassult 2011-ben: egyre több a leépítést bejelentő nagy cég, csökken a beszállítók megrendelés-állománya, a belső kereslet visszaesett, így lényegében csak az exportra termelő vállalkozások várhatják stabil lábakon állva következő évet, nekik ugyanis a forint gyengülése kedvező versenyhelyzetet teremtett a külpiacokon - áll a közleményben.
Figyelem!
Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!
Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!
Telefon: 06-20-9-383-464
Fontos infók
Itt töltse fel cégét ingyen!
Top cégkereső
Top cégek
Top települések
Népszerű cikkeik
Mai:
Összesített:
Legutóbb olvasott:
- Atilla öltözet, magyar díszruha, zsinóros ruha, magyaros esküvői ruha, új ember ruha , menyecske ruha bérlés
- Átalakult a közfoglalkoztatás, 90 napig jár az álláskeresési járadék
- ASTRAL SIGNS KFT - reklámtábla gyártás, digitális reklám, feszített fóliás reklámtáblák, világító reklámtáblák, plasztikus feliratok
Horoszkóp
Keressen a Facebookon is!
Top témák
- adóbevallás
- adócsalás
- adóemelés
- adófizetés
- adóhatósági ellenőrzés
- adókedvezmény
- adóregisztrációs eljárás
- adósságbehajtás
- adótartozás
- adótörvények
- áfa
- bank
- bankkártya
- béren kívüli juttatások
- beruházások
- bevallás
- bírság
- cafeteria
- cégautóadó
- céginformáció
- cégvezetők
- deviza
- e-cegjegyzek.hu
- egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék
- egészségügyi hozzájárulás (EHO)
- egyéni cég
- egyéni vállalkozók
- egykulcsos adórendszer
- egyszerűsített foglalkoztatás
- ekho
- ellenőrzés
- energia
- érdekesség
- EU - Európai Unió
- EVA
- feketemunka
- felszámolás
- fiktív számla
- fizetendő járulékok
- fizetőeszköz
- fogyasztói árak
- fogyasztóvédelem
- folyószámla kivonat
- fontos
- garancia
- gazdaság
- gazdasági válság
- Gazdasági Versenyhivatal
- gépjárműadó
- gépkocsik
- hasznos
- helyi adó
- hitel
- illeték
- infláció
- internet
- iparűzési adó
- jegybanki alapkamat
- jótállás-szavatosság
- kereskedelmi és iparkamara
- késedelmi pótlék
- készpénz
- kiállítás
- kis- és középvállalkozások
- kiskereskedelem
- könyvelés
- kormányablak
- kormányhivatal
- külföld
- létszámleépítés
- magánnyugdíj
- magánszemélyek
- Magyar Termék Nagydíj
- mikrovállalkozások
- minimálbér
- mobiltelefon
- Munka törvénykönyve
- munkabér
- munkalehetőség
- munkáltató
- munkanélküliség
- munkaszüneti nap - ünnepnap
- munkaügyi ellenőrzés
- munkaviszony
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
- Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
- népegészségügyi termékadó
- nyereség
- nyugdíj
- nyugdíjbiztosítási járulék
- nyugta
- okmányiroda
- okostelefonok
- önkormányzati adók
- online vásárlás - webáruház
- pályázat
- pozitív lista
- PSZÁF
- reálhozam
- rendőrség
- Start kártya
- szakképzési hozzájárulás
- számítógép
- számla
- Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya)
- személyi jövedelemadó
- szociális hozzájárulási adó
- TAJ-kártya
- táppénz
- társadalombiztosítás
- társas vállalkozás
- társasági adó
- társaságok
- TESZOR
- turizmus
- Új Széchenyi Terv
- utazás
- üzemanyag elszámolás
- üzemanyagárak
- valuta
- Vám- és Pénzügyőrség
- vámhatósági számlaszámok
- vásárlók könyve
- végelszámolás
- végrehajtás
- veszteséges működés
- webshop - web-kereskedelem
Top hírek
Top Céginfó hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre!!
