Bevált a fogyasztóvédelm hétvégi telefonos ügyfélszolgálata
Bevált a hétvégi telefonos fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálat, továbbra is jelentős igény mutatkozik arra, hogy a hatóság munkaidőn túl is elérhető legyen - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
A fogyasztóvédelmi hatóság az idén év eleje óta pénteken 14 órától 18 óráig, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig működtet telefonos ügyfélszolgálatot.
Az NFH tájékoztatása szerint 2011 márciusa és 2011 októbere között érkezett hétvégi hívások legnagyobb része a szavatosságot és jótállást érintik, sok esetben kapnak bejelentést tisztességtelennek ítélt hirdetések, reklámok gyanújával.
A közüzemi és hírközlési szolgáltatások számlázási problémáival kapcsolatosan is érdeklődnek munkaidő után a fogyasztók, de érkezett már kérdés utazási szerződéssel, általános szerződési feltételekkel kapcsolatosan, és az sem ritka, hogy kereskedők tájékozódnak jogszerű eljárásokról.
A fogyasztóvédelmi telefonos ügyfélszolgálatnál az állampolgárok sok esetben érdeklődnek olyan témákkal kapcsolatban is, ami nem tartozik a hatóság hatáskörébe. Ilyen esetekben arról tájékoztatják az érdeklődőt, hogy az adott problémára melyik illetékes szervezet tud megoldást nyújtani, vagy a jogérvényesítési forma melyikét, hogyan lehet alkalmazni - közölte az NFH.
A hétvégeken Budapesten és vonzáskörzetében a 06-30-9-634767-es, Dunántúlon a 06-30-576-2574-es, Észak- és Dél-Alföldön illetve Észak-Magyarországon a 06-30-576-2994-es telefonszámon lehet elérni a hatóság fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálatot.
Figyelem!
Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!
Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!
Telefon: 06-20-9-383-464
Fontos infók
Itt töltse fel cégét ingyen!
Top cégkereső
Top cégek
Top települések
Népszerű cikkeik
Mai:
Összesített:
Horoszkóp
Keressen a Facebookon is!
Top témák
- adóbevallás
- adócsalás
- adóemelés
- adófizetés
- adóhatósági ellenőrzés
- adókedvezmény
- adóregisztrációs eljárás
- adósságbehajtás
- adótartozás
- adótörvények
- áfa
- bank
- bankkártya
- béren kívüli juttatások
- beruházások
- bevallás
- bírság
- cafeteria
- cégautóadó
- céginformáció
- cégvezetők
- deviza
- e-cegjegyzek.hu
- egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék
- egészségügyi hozzájárulás (EHO)
- egyéni cég
- egyéni vállalkozók
- egykulcsos adórendszer
- egyszerűsített foglalkoztatás
- ekho
- ellenőrzés
- energia
- érdekesség
- EU - Európai Unió
- EVA
- feketemunka
- felszámolás
- fiktív számla
- fizetendő járulékok
- fizetőeszköz
- fogyasztói árak
- fogyasztóvédelem
- folyószámla kivonat
- fontos
- garancia
- gazdaság
- gazdasági válság
- Gazdasági Versenyhivatal
- gépjárműadó
- gépkocsik
- hasznos
- helyi adó
- hitel
- illeték
- infláció
- internet
- iparűzési adó
- jegybanki alapkamat
- jótállás-szavatosság
- kereskedelmi és iparkamara
- késedelmi pótlék
- készpénz
- kiállítás
- kis- és középvállalkozások
- kiskereskedelem
- könyvelés
- kormányablak
- kormányhivatal
- külföld
- létszámleépítés
- magánnyugdíj
- magánszemélyek
- Magyar Termék Nagydíj
- mikrovállalkozások
- minimálbér
- mobiltelefon
- Munka törvénykönyve
- munkabér
- munkalehetőség
- munkáltató
- munkanélküliség
- munkaszüneti nap - ünnepnap
- munkaügyi ellenőrzés
- munkaviszony
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
- Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
- népegészségügyi termékadó
- nyereség
- nyugdíj
- nyugdíjbiztosítási járulék
- nyugta
- okmányiroda
- okostelefonok
- önkormányzati adók
- online vásárlás - webáruház
- pályázat
- pozitív lista
- PSZÁF
- reálhozam
- rendőrség
- Start kártya
- szakképzési hozzájárulás
- számítógép
- számla
- Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya)
- személyi jövedelemadó
- szociális hozzájárulási adó
- TAJ-kártya
- táppénz
- társadalombiztosítás
- társas vállalkozás
- társasági adó
- társaságok
- TESZOR
- turizmus
- Új Széchenyi Terv
- utazás
- üzemanyag elszámolás
- üzemanyagárak
- valuta
- Vám- és Pénzügyőrség
- vámhatósági számlaszámok
- vásárlók könyve
- végelszámolás
- végrehajtás
- veszteséges működés
- webshop - web-kereskedelem
Top hírek
Top Céginfó hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre!!
