Egyre népszerűbb a távmunka

Egyre népszerűbb a távmunka

Miközben Európában, így a régióban is egyre népszerűbb a távmunkás foglalkoztatás, addig Magyarországon lassan terjed, de nő az igény a rugalmas formában foglalkoztatott munkavállalók iránt.

 

Európai Unió országaiban 2005-ben készült, az idén közzétett statisztikát, amely szerint a részben távmunkában foglalkoztatottak aránya Csehországban a legnagyobb, 15,2 százalék, ezt követi 14,4 százalékkal Dánia, 13 százalékkal Belgium és 10,3 százalékkal Lengyelország.

A teljes egészében távmunkában dolgozók arányát közlő statisztika élén ugyancsak Csehország áll 9 százalékkal, a következő Szlovákia 3,4, illetve Ausztria 3,2 százalékkal.

A 2005-ben rögzített magyar adat jócskán elmaradt a régiós országokétól: Magyarországon a részben távmunkában dolgozók aránya 2,8 százalék volt, a teljes munkaidőben távmunkát végzőké pedig csupán 0,5 százalék.

A Magyar Távmunka Szövetség legfrissebb, 2011. évi adatai szerint Magyarországon 40 ezren dolgoznak részleges távmunka foglalkoztatás keretében és 50 ezer azok száma, akik teljes munkaidőben távmunkában dolgoznak.

A Comforce közleménye szerint a magyar cégek körében is egyértelműen nő az igény a rugalmas formában foglalkoztatott munkavállalók iránt.

 

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása