Jelentősen nőtt a felszámolások száma

felszámolás, végelszámolás, kis- és középvállalkozások, társaságokOktóber végéig újabb történelmi rekordra emelkedett, meghaladta a 20 ezret a végelszámolások száma.

A végelszámolások mellett a felszámolások száma is sokkal gyorsabban nőtt a szokásosnál Magyarországon.

A tulajdonosok által bezárt vállalkozások száma augusztus végére érte el a 15 ezret, a helyzet azóta jelentősen romlott, hiszen az újabb ötezer eljárás megindításához mindössze két hónap kellett.

A végelszámolások növekedési üteme szeptemberben még csak megközelítette a 100 százalékot, októberben azonban túl is lépett rajta.

A tizedik hónapban 2.185 cégnél "húzták le a rolót", ez 105,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban, igaz 76-al kevesebb a szeptemberinél.

Az MTI-nek hétfőn eljuttatott összeállításban Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója kifejti: az októberi adatok tükrében az Opten szerint nemhogy nem javul a vállalkozások működésének transzparenciája, hanem gyorsuló ütemben romlik. A cégvilág működése ezek szerint nem lett szabályszerűbb, továbbra is nagyon sok a mérlegproblémák miatt a bíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolás.
Hasonló a tendencia, bár nem ennyire látványos, a felszámolások terén.

Októberben 1.659 társaságot "döntöttek be", ez az egy évvel korábbinál 223-mal több, a növekedés 15,5 százalékos üteme azonban jelentősen meghaladja a szeptemberben mért 4,7 százalékot.

A kumulált - az év eddig eltelt része alapján számolt - adatok is borús képet festenek: kilenc hónap alatt 1596-tal több céget vontak felszámolás alá mint a múlt év hasonló időszakában, október végére 1819-re nőtt az éves különbség.

Idén októberben 3.817 vállalkozást indítottak, ezzel az idei új alapítások száma átlépte a 40 ezret. Tavaly októberhez képest ez 3,9 százalékos bővülés, ami gyorsabb a szeptemberben mért 2,36 százaléknál.

Ezt sem a cégvilág állapota, sem pedig az általános konjunkturális helyzet nem indokolja - állapítják meg. Hozzáteszik: az elvben szigorú törvényi szabályozás ellenére vélhetően továbbra sem csökken érdemben a fantomcégek körforgása.

 

Forrás: mti
 

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása