Megtartja dolgozóit a Magyar Suzuki Esztergomban

Nem lesz létszámcsökkentés a Magyar Suzuki Zrt.-nél Esztergomban.

Létszámcsökkentést nem terveznek, továbbra is 3400 fő a vállalat létszáma. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is 170.000 autó gyártását tervezik, amelyben az Opel Agila is szerepel.

"Amennyiben egy modell kiesik a gyártásból, akkor módunkban áll egy másikat beemelni a helyére. Fontos, hogy az Agila mellett a Suzuki Splash is itt készül, és egyelőre nem tervezzük a modell gyártásának megszüntetését".

  A tavalyi évhez hasonlóan az idén is 170.000 autó gyártását tervezik, amelyben az Opel Agila is szerepel. A gyártás a thaiföldi cunami miatti alkatrészhiány miatt a tervezettnél lassabb ütemben indult, azonban sikerült a hiányzó alkatrészeket más forrásból, majd a korábbi thai beszállítókon keresztül sikerül pótolni.

A Magyar Suzuki Zrt. 2011 júliusában ünnepelte Esztergomban a gyár húszéves fennállását és a kétmilliomodik Suzuki elkészülését. Hisashi Takeuchi vezérigazgató akkor elmondta, hogy a 3400 saját dolgozó mellett az első körös beszállítóknál 18.000 munkahely és további 84 cégnél 32.6000 állás köszönhető a Suzukinak. A 50.000 beszállítói munkahely a magyarországi foglalkoztatás egy százaléka.

A vezérigazgató megemlítette, hogy a 20 év alatt 1,29 milliárd eurót, azaz 347 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre. a Suzuki éves exportbevétele 1,4 milliárd euro, ez a magyarországi export két százaléka. Az itt készülő autókat 45 országba exportálják, legtávolabbra Új-Zélandra.
 

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása