Most már biztos: Magyarországra jön a Ryanair, az ír légitársaság

 Magyarországra jön a Ryanair, az ír légitársaságMa Dublinban véglegesítik azt a megállapodást amely az ír fapados légitársaság Ryanair, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. között jött létre a budapesti repülőtér használatáról.

A Ryanair légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát. A Ryanair jobb és olcsóbb légitársaság lesz a Wizz Airnél.

A Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója a sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az 51. lesz, és ahol 5 repülőgép fog állomásozni. Három már a jövő péntektől, két új Boeing 737-es pedig március közepén érkezik a gyárból.

Az MTI kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy a magyar kormánnyal is tárgyaltak, de a kapott kedvezmény nagyságát és mibenlétét nem árulta el.

A Ryanair eredetileg március 12-én tért volna vissza öt útvonal megnyitásával a budapesti repülőtérre, miután 2010-ben - a magas repülőtéri árak miatt - megszüntette budapesti járatait.

A január végén közölt kétmillió utassal szemben az ír légitársaság 2,4 millióval számol az első évben. Az eredetileg tervezett 36-tal szemben heti 57 járatot indítanak. Az új bázis létrehozásával a vezérigazgató tájékoztatása szerint közvetlenül és közvetve 2.400 munkahely jön létre.

Az ötgépes budapesti bázis 350 millió dollár beruházást jelent. A Ryanair a repülőtér kettes terminálját használja, de azt, hogy milyen feltételekkel üzleti titokra hivatkozva nem közölte. Annyit mondott: remélik, hogy a gyors forgalomnövekedés érdekében a Budapest Airport mérsékli az árakat.

Hozzáfűzte: az igaz, hogy a beruházások miatt magasak a repülőtér-üzemeltető költségei is.
Arra a újságírói kérdésre, hogy mikor szüntetnek meg járatot Budapestről, Michael O'Leary azt mondta, a nyári menetrend végére már látják, hogy mely útvonalakon éri el a férőhely-kihasználás (load factor) a 75-80 százalékot, és azt követően gondolkodnak el más célállomáson.

Réger Andrea, a Ryanair személyzeti menedzsere a sajtótájékoztatón ismertette, hogy ezen a héten 350 Malév alkalmazottnak tartottak bemutatót, és beszélgettek el velük. A jövő héten Budapesten interjúra és a technikai tudás felmérésére várják a jelentkezőket.

Michael O'Leary nem titkolta, hogy agresszív versenyben vannak a másik nagy fapados légitársasággal, a Wizz Airrel.

Hosszasan ismertette a Wizz Air eredményeit összehasonlítva a Ryanairével. A Ryanairnek, tőzsdei cégként, kötelező rendszeresen közzétenni a gazdálkodás eredményét. Ismertetése szerint a Ryanair jobb és olcsóbb légitársaság a Wizz Airnél.

Az újságíróknak kiosztották a Jersey-n bejegyzett Wizz Air Holdings Plc 2011. március 31-én zárult üzleti évének beszámolóját, amiből kiderül, hogy Oszkó Péter volt pénzügyminisztert 2011. április 7-én nevezték ki a társaság igazgatóságának tagjává.

 

rynair vezérigazgatója

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója pózol egy kivetítő előtt a budapesti Hotel Intercontinentalban tartott sajtótájékoztatóján; február 10-én Dublinban véglegesítik azt a megállapodást, amely az ír fapados légitársaság és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. között jött létre a budapesti repülőtér használatáról. A légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az 51. lesz és ahol 5 repülőgép állomásozik majd.
MTI Fotó: Kovács Attila

 

Forrás: mti
 

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása