Nőtt a béren kívüli juttatások aránya

Idén növekedhet a béren kívüli juttatások nagysága.
Tavaly év eleji 54 százalékos mélypontról 63 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek valamilyen juttatást terveznek nyújtani.

A béren kívüli juttatásokon belül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legfontosabb elem.
A megkérdezett vezetők válaszai alapján a kis- és középvállalkozók 45 százaléka ad majd a dolgozóknak ilyen juttatást. Az ipari, építőipari cégeken belül még magasabb, 56 százalékos ez az arány.

Közlekedési költségtérítést - amely a második legnépszerűbb cafeteria juttatási forma - idén a kis- és középvállalkozások 31 százaléka tervez nyújtani dolgozóinak.
Ennél az elemnél a középvállalatok aránya kiugró, közülük hozzávetőleg minden második cég számol ezzel a juttatási formával.

Minimális csökkenéssel ugyan, de 17 százalékkal őrzi harmadik helyét az üdülési csekk, illetve a pénzbeli jutalom, amelyet ugyanilyen arányban terveznek adni a cégek a munkavállalóknak.

 

Az idei cafeteria-rendszer újdonsága, a Széchenyi Pihenő kártya egyelőre nem váltott ki túl nagy érdeklődést a kkis- és középvállalkozások körében, hiszen csupán 1 százalékuk jelölte meg választott juttatási formaként. A felmérés idején azonban még nagyon kevés információ állt rendelkezésre erről a cafeteria-elemről, és jelenleg is csak annyit tudni, hogy várhatóan a második félévben vezetik be.

 

Forrás: gazdasag.hu

 

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása