Szigorúan ellenőrzik az Új Széchenyi Terv pályázattal elnyert pénzeket

Az Új Széchenyi Terv keretében megjelenő pályázatok elbírálása és megvalósítása során, fokozott ellenőrzésekre már a pályázatok elbírálásakor is lehet számítani, így elkerülhetőek lesznek, hogy fiktív pályázatok jussanak támogatáshoz.

Kiszűrik az ügyeskedőket

Az előző, 2007 és 2010 között futó pályázati ciklus elején (2007-2010) alapvetően dokumentum alapú és előzetesen bejelentett ellenőrzések történtek. A ciklus vége felé egyre hangsúlyosabbá váltak az előre be nem jelentett, rendkívüli helyszíni revíziók főként a nem beruházási típusú pályázatoknál, ahol nagyobb volt az esély az esetleges visszaélésekre.

Annak érdekében, hogy az ügyeskedőket mielőbb kiszűrjék, ezentúl már a pályázatok értékelése során is kockázati ellenőrzésre lehet számítani - derül ki a 4 Tender Hungary pályázatíró és tanácsadó cég közleményéből.

Amennyiben az ellenőrzés során megállapítják, hogy a projekt megvalósítása jelentős kockázatot hordoz, vagy a pályázat nincs összhangban a pályázati kiírás célkitűzéseivel, akkor jogosulatlanság miatt elutasítják.

 

Egy projekt akkor számíthat, kiemelten kockázatosnak,

ha
- a pályázó, illetve az árajánlat adó/szállító székhelye, telephelye, fióktelepe között egyezés áll fenn;
- a megvalósítási helyszín nem alkalmas a pályázatban jelzett tevékenység végzésére;
- a pályázó székhelyének és a megvalósítás helyének eltérő a támogatási intenzitása;
- a projekt megvalósítása szempontjából kockázatosak a pályázó gazdálkodás adatai;
- a megvásárolt eszközök együtt sem alkalmasak termelő tevékenység végzésére;
- a saját forrás magánszeméllyel, különös tekintettel külföldi magánszeméllyel vagy vállalkozással kötött kölcsönszerződés alapján, vagy tagi kölcsön révén biztosított;
- a pénzügyi teljesítés több kis összegű részátutalás révén, vagy nagy összegű készpénzes kiegyenlítés révén történik.

A 4 Tender Hungary közleménye szerint kiszűrhetőek azok a próbálkozók, amelyek például azért jegyeztetnek be vidéken egy fiktív telephelyet, hogy magasabb támogatási intenzitáshoz jussanak, vagy azok is, akik partner- vagy kapcsolt vállalkozásuktól kívántak egy-egy eszközt, szolgáltatást beszerezni, megrendelni. A több kis összegű részátutalások, illetve a nagy összegű készpénzes számlák kiszűrésével pedig megakadályozhatóak a fiktív számlák alapján történő kifizetések.

Forrás: gazdasag.hu

 

Hozzászólások

Ez gyorsan elfogy

Ahogy hallom, akkora az érdeklődés, hogy a pénz igen gyorsan el fog fogyni.

Figyelem!

Domain nevet, webtárhelyet és honlapkészítést is rendelhet tőlünk!

Sőt, ha ügyfelünk itt a Top Céginfó portálon, a honlap üzemeltetésért már egyáltalán nem kell fizetnie!

www.recolor.hu

Telefon: 06-20-9-383-464

Top cégek

Keressen a Facebookon is!

Top témák

Top Céginfó hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!!

Felhasználó létrehozása